JANIKA JÁRGÁNYA!


Janikát és testvérét 2019-ben találták Jánossomorján, az erdő mellett elhagyva. A cicatesók akkor körülbelül 8 hetesek voltak. Janika nem tudott járni, hátsó két lába mereven előrefelé állt, fenekét a földön húzta. A tesó teljesen egészséges volt, ő 2-3 héttel később gazdisodott is. Mikor Janikát megvizsgálták, kiderült, hogy már gyógyult medencetörése van, ezért nem tud lábra állni. Azóta állandó gondoskodásra és pelenkázásra szorul. Ennek ellenére vidám, jó fej és barátságos cica, szereti a társaságot és szívesen játszik a társaival.
Három hete csodálatos összefogásotoknak hála, összegyűlt 124.000,- forint Csillag műtétjére.
Sajnos Csillag elpusztult közvetlenül a műtét előtt, viszont nagyon sokan jeleztétek, hogy ne utaljuk vissza a pénzt, segítsünk belőle másokon.
Ezért a visszautalás után fennmaradó 106.200,- forintból 72.500,- forintot Janikára fordítottunk.
Nagy örömünkre vásárolhattunk Janikának egy menő járgányt, amivel szabadon tud járni-kelni. Óriási dolog ez számára, hiszen csaknem egész életében kizárólag csúszva tudott közlekedni.
Kedd óta fokozatosan gyakorol, egyelőre hamar elfárad, hiszen ezidáig teljesen másféle mozgást tudott csak végezni.
Nagyon szépen köszönjük nektek és a Zsiga-biga kutyakocsinak, hogy Janikának lehetősége lett egy szebb és teljesebb életre!
Janikát és testvérét 2019-ben találták Jánossomorján, az erdő mellett elhagyva. A cicatesók akkor körülbelül 8 hetesek voltak. Janika nem tudott járni, hátsó két lába mereven előrefelé állt, fenekét a földön húzta. A tesó teljesen egészséges volt, ő 2-3 héttel később gazdisodott is. Mikor Janikát megvizsgálták, kiderült, hogy már gyógyult medencetörése van, ezért nem tud lábra állni. Azóta állandó gondoskodásra és pelenkázásra szorul. Ennek ellenére vidám, jó fej és barátságos cica, szereti a társaságot és szívesen játszik a társaival.
Három hete csodálatos összefogásotoknak hála, összegyűlt 124.000,- forint Csillag műtétjére. Sajnos Csillag elpusztult közvetlenül a műtét előtt, viszont nagyon sokan jeleztétek, hogy ne utaljuk vissza a pénzt, segítsünk belőle másokon.
Ezért a visszautalás után fennmaradó 106.200,- forintból 72.500,- forintot Janikára fordítottunk.
Nagy örömünkre vásárolhattunk Janikának egy menő járgányt, amivel szabadon tud járni-kelni. Óriási dolog ez számára, hiszen csaknem egész életében kizárólag csúszva tudott közlekedni. Kedd óta fokozatosan gyakorol, egyelőre hamar elfárad, hiszen ezidáig teljesen másféle mozgást tudott csak végezni.
Nagyon szépen köszönjük nektek és a Zsiga-biga kutyakocsinak, hogy Janikának lehetősége lett egy szebb és teljesebb életre!
video
play-sharp-fill
(2020-05-22 10:16:16)