ÍME 2019. ÉVI BESZÁMOLÓNK!


A 2019-es esztendőben gazdikereső kisállataink száma az alábbiak szerint alakult:

összesen 137 kutya ügyében kértek segítséget alapítványunktól, ebből 109 esetben megoldás született, 28 ebnek pedig még gazdát keresünk.
Több alkalommal is segítségünkre voltak egyéb szervezetek, akiknek ezúton is köszönjük az együttműködést!
Segítségre váró macskáink összesen 143-an voltak tavaly, ebből 120-an sikeresen gazdisodtak, tehát 23 cicusnak keresünk még helyet.
Egyéb gazdikereső kisállataink: 12 tengerimalac, ebből 10 talált gazdára, 11 nyuszi, közülük 5-öt már örökbefogadtak, valamint 1 hörcsög, 1 fehér egér és 3 teknős, akik mindannyian gazdisodtak.

Időnként bajba jutott vadállatokhoz is hívnak minket. A tavaszi időszakban a segítségre szoruló fiókák száma is megnő.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársaival kapcsolatban vagyunk, védett vad esetén az ő segítségüket kérjük.
A fenti magas számokból látható, hogy sajnos rengeteg állatot dobnak ki vagy unnak rájuk.
Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy csak és kizárólag abban az esetben vegyenek magukhoz állatot,
ha a kedvenc élete végéig tudnak és akarnak felelősen gondoskodni róluk.

Ezen a ponton emelnénk ki – sokadszor – az ivartalanítás fontosságát!

Az esetek nagy részében a nem kívánt szaporulatok vagy az utcán kötnek ki, vagy felelőtlen emberekhez kerülnek, ahol tovább szaporodnak, rossz körülmények között élnek stb.

A tavalyi évben alapítványunk 76 macska, 43 kutya és 7 rágcsáló és nyuszi ivartalanításának költségét vállalta át részben vagy egészben.

Az állatorvosi költségekre elutalt összeg 2019-ben 7.000.000,- Ft, azaz hétmillió forint volt!

Alapítványunk nem tart fenn autót, irodát, tagjaink tevékenységükért nem kapnak fizetést, mindannyian ÖNKÉNTESEN, munka mellett segítenek a bajba került állatokon. Az adományokból befolyt összegeket kizárólag az állatok ellátására, gyógyítására használjuk fel.
A pénzbeli adományok nagy részét a személyi jövedelemadóból felajánlott 1%-ok teszik ki.
A tavalyi évben már másodszor alapítványunk kapta a legtöbbet a mosonmagyaróvári nonprofit szervezetek közül.

NAGYON KÖSZÖNJÜK EZÚTON IS A BIZALMAT ÉS IGYEKSZÜNK A JÖVŐBEN IS MEGSZOLGÁLNI!

Felajánlásaitokra 2020-ban is számítunk. Kérjük ne feledkezzetek meg rólunk most, a bevallási időszakban!
Természetesen ezen kívül kapunk eseti utalásokat és a kihelyezett adománygyűjtőkből befolyó össze is segítségünkre van.
Azon üzletek listáját, ahol adománygyűjtőink kihelyezésre kerültek, megtalálhatjátok Facebook oldalunkon és a weboldalunkon is.

ITT IS SZERETNÉNK KÖSZÖNETET MONDANI MINDAZOKNAK, AKIK ADAKOZTAK ÉS AKIK LEHETŐVÉ TETTÉK A GYŰJTŐK KIHELYEZÉSÉT!

Egész évben folyamatosan érkeztek tárgyi adományok is.
Hálásak vagyunk minden egyes tápért, konzervért, plédért, fekhelyért… egyszóval mindenért, ami a védenceink segítését szolgálja.
Nem tudjuk elégszer megköszönni az adományaitokat, hiszen ezek nélkül mi sem tudnánk végezni ezt a munkát és arra
kérünk titeket, hogy a jövőben is gondoljatok ránk és a bajba jutott állatokra!

Tudjuk, hogy legtöbben tisztában vagytok vele, de szeretnénk kiemelni most is, hogy önkénteseink ezen tevékenységüket munka mellett végzik.
Kérjük legyetek megértők, hogy nem tudunk ott lenni mindenhol és nem minden esetben tudunk segíteni.
Sajnos nagyon kevesen vagyunk… TOVÁBBRA IS VÁRJUK AUTÓVAL RENDELKEZŐ ÖNKÉNTESEK JELENTKEZÉSÉT!

Folyamatos probléma a kis létszám mellett a segítségre szoruló állataink elhelyezése, hiszen városunkban nincs menhely, tehát kizárólag az állatbarátok jószándékára támaszkodhatunk.
IDEIGLENES BEFOGADÓKAT TOVÁBBRA IS KERESÜNK, akik kutya, macska vagy nyulak, rágcsálók részére biztosítanának megfelelő átmeneti elhelyezést és gondoskodást, amíg nem találunk új gazdit számukra.
Az ideiglenesen befogadott állatok orvosi költségét, élelmezését alapítványunk vállalja, szükség esetén kennelt, kutyaházat, egyéb felszerelést is biztosítunk.

Köszönjük az ideiglenes befogadóink kitartását, az adományokat, a megosztásokat és kedveléseket, valamint minden segítséget, ami lehetővé teszi munkánk folytatását!

a Menedék Állatvédő Alapítvány önkéntes csapata