Lassan két hete már, hogy éjszakába nyúlóan összeszedtük és elhoztuk a nagy csapat macskát a romos, koszos lakásból. Már mentésük is csapatmunka volt, elhelyezésük, ellátásuk, gondozásuk szintén.
Kétségbeejtő helyzettel néztünk szembe, de egyben felemelő is volt megtapasztalni az összefogást, ami a poszt közzététele után kialakult.
Rengeteg tárgyi és jókora anyagi adomány, több állatvédő szervezet segítsége, a média aktív közreműködése tette lehetővé, hogy bírjunk a feladattal. Hálásan köszönjük nekik, nektek! Tényleg rengeteg ember mozdult meg, ennyi támogatást talán még egy esetnél sem kaptunk.
Külön köszönet a házaspárnak, akik az első időszakban helyet biztosítottak a macskáknak, hiszen ők nem az alapítvány tagjai, de gondolkodás nélkül ugrottak. Ha ők nem segítenek, nem tudtuk volna elhozni a népes csapatot.
Időközben tíz állatot átvett a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány Sopron, hetet a zselykepusztai menhely, a Szurkolók az Állatkínzás ellen – Győr csapata kettő kicsinek szerzett helyet, míg rajtunk keresztül egy kandúr talált gazdára, így mára tizenöten maradtak gondozásunkban.
A puhatalpúak az első naptól kezdve állatorvosi kontroll alatt állnak. Először a heveny hasmenés volt a legnagyobb probléma, illetve néhányan nem fogadtak el ételt. Mára mindenki eszik és javult az általános állapotuk; páran kezessé váltak és kérik a simogatást, de akadnak félősek is.
A még nálunk lévő 15 egyednek igyekszünk gazdát találni, valamint a lehető legtöbb szeretettel ellátni őket. Gondozásukhoz továbbra is szükségünk van az alábbiakra:
– takarók, plédek, törölközők
– csomósodó alom, illetve
– gastro, valamint Josera SensiCat száraztápok.
Aki a fentiekkel hozzájárulna a jószágok tartásához, kérjük hívjon minket a +36(70)365-80-96 számon, vagy írjon üzenetet!
Mindent köszönünk, további posztok várhatók!
(2022-09-15 19:39:49)