Támogatás


Alapítványunk a mosonmagyaróvári állatvédelmi feladatok ellátására hivatott civil szervezet, melyet 1998-ban alapítottunk. Fő célunk egy saját, helyi állatmenhely létrehozása, aminek megvalósítását a források szűkössége, a komoly, rendszeres támogatás hiánya rendkívül nehézzé tesz. Ettől függetlenül rendületlenül törünk a cél felé, miközben a kóbor kisállatok ideiglenes elhelyezésére és új gazdához közvetítésére, évente ivartalanítási akciók szervezésére, a felelős állattartás népszerűsítésére, valamint a szociálisan rászoruló gazdák kedvenceinek támogatására összpontosítjuk figyelmünket. Az alapítvány folyamatos, hétvégén is hívható telefonos ügyeletet tart fenn.

Kitűzött céljainkat nem tudnánk elérni, feladatainkat nem tudnánk ellátni támogatóink, önkénteseink és ideiglenes befogadóink segítsége nélkül.

A kutyusok és cicák gazdához közvetítésében rendre támaszkodhatunk az Emberek az Állatokért Alapítvány győri állatmenhelye és az osztrák Animal Life állatvédő szervezet segítségére.

A Mosonmagyaróvár városi hivatalokkal, hivatalnokokkal együttműködve elértük, hogy a gyepmesteri telepre kerülő befogott, vagy leadott állatokat évek óta nem kell altatni, a telepen soha nincs néhány kutyánál több egyszerre.

A helyi állatorvosok támogatásával elértük, hogy immár hagyományosan, minden év tavaszán megtarthatjuk kedvezményes árú ivartalanítási akciónkat, mely a lakosság körében évről évre egyre sikeresebb.

Mindezek mellett az Ön segítségét is szívesen fogadjuk: Védenceink, önkénteseink, ideiglenes befogadóink számára nagy segítség a legkisebb adomány is, legyen az akár felszerelési cikk, vagy állateledel, vagy pénzadomány, melyet ezek beszerzésére, az állatok ellátására, ill. szállítására – üzemanyagköltségre fordíthatunk, számunkra pedig céljaink és törekvéseink népszerűsítése is nagy segítség. Egy egyszerű megosztás valamelyik közösségi oldalon akár egy védencünk életét is megmentheti.

Kérjük, támogassa Ön is Mosonmagyaróvár város és térsége állatvédelmét!

<strong>Számla számunk: 58600252-10025114</strong>
<strong> Adószámunk:18536694-1-08</strong>

Várjuk további önkéntesek, ideiglenes befogadók jelentkezését is!

Csapatunk – ahogy eddig is – a jövőben is mindent megtesz a rászoruló kisállatok megmentése érdekében.