Temető szemeteskonténereiből hallott elhaló nyávogást egy arra járó kislány, a tetőt elhúzva döbbenten látta a hulladékban evickélő, szatyorból önmagát kirágó-karmoló öt, kb. 5-6 hetes kiscicát. Több önkéntesünk is a helyszínre sietett, s így már sikerült elérni szerencsétlen árvákat.
A lecsukott fedő alatti irdatlan forróságban hőguta közeli állapotba kerültek a vékonyka, szörnyen gyulladt szemű, náthás picik, akik az állatorvosnál erősítő és antibiotikumos kezelést kaptak. Hárman viszonylag jól vannak, egy kicsi állapota rosszabb, egy pedig nagyon gyenge, kérjük, szorítsátok értük! Rendbehozásuk után gazdikeresők lesznek!
Nem kutatunk jelzőket: védtelen állatkölyköket kukába dobni, ezzel kínok közötti, lassú kimúlásra ítélni vita nélkül legalja, magyarázhatatlan cselekedet.
Még be sem fejeződött a mentés, amikor újabb bejelentést kaptunk egy erdősávban sírdogáló cicáról. A sötétedéssel versenyt futva indultak érte önkénteseink, s végül sikeresen befogták a rémülten nyávogó, kitett vöröskét. Szerencsére jó állapotban találtuk, így hamarosan ő is gazdakereső státuszba kerül.
Ember, szégyelld magad!
(2022-08-20 19:08:35)