Olyan helyet keresünk számára, ahol megérdemelt módon foglalkoznak vele, hiszen nemcsak fizikailag, de lelkileg is szüksége van az odafigyelésre!
Mivel munka vonalú kutyus, így nagyon aktív és tanulni vágyó!
A mi kis védencünk megmentése szomorú történethez kötődik…
Március 28-án érkezett a segélyhívás: Mosonmagyaróváron egy telephelyen két fiatal német juhász volt magára hagyva, életveszélyes körülmények között.
Egyikük a tetőről próbált menekülni, míg testvére egy magas ablakban lógott…
A kutyák elhanyagoltak, alultápláltak voltak, chip és oltás nélkül éltek, a gazda pedig nem gondoskodott róluk megfelelően.
Önkénteseink végül kimentették őket, és biztonságos helyre vitték mindkettőt!
A kis szuka már gazdijelöltes, bár még a gyógyulás útján van és ivartalanítás előtt áll.
Most a kan testvérének keresünk álomgazdit!
Általános állapota sokat javult, vidám, jókedvű, tele van energiával, és nagyon igényli az ember közelségét!
Fontos tudnivalók: most 10 hónapos, így kb. 1 éves korában lesz aktuális az ivartalanítása, amit már az új gazdinak kell majd vállalnia! Ivaros szuka mellé nem adjuk! Kizárólag felelős gazdi jelentkezését várjuk! Olyan helyet keresünk neki, ahol időt tudnak szánni rá minden nap – mert ő bizony tanulni, dolgozni, kötődni szeretne!
Ha ilyen társra vágysz: sportkutyának, társnak, kiképzésre, aktív életet élsz, és szívesen mozognál együtt vele, akkor ne habozz, hívj minket!
Adjunk neki együtt egy boldog, szeretetteli életet!
A poszt 2025 áprilisában készült.
Hivatkozási száma: 971.
Érd: +36(70)365-80-96

(2025-06-15 18:09:04)