Karám Pankát Bősárkányban, egy tehenészetben találták. Éhesen, soványan, teljesen összeragadt bundával sétált oda egyik önkéntesünk nővéréhez. Mintha csak azt mondta volna: elég volt. Éhes vagyok, segíts!
A bundáját addig az egyik kíváncsi boci próbálta tisztogatni – innen a neve is.
Szerencsére Panka jó helyre került. Mindössze kéthetes volt, amikor gondozásunkba került. Önkénteseink szeretettel felnevelték, szépen feltáplálták, mára egészséges, életvidám, 9 hetes kiscica lett. Megkapta az első oltását és a mikrochipjét is.
Panka egy igazi kis tündér: bújós és dorombolós, emberközpontú, más cicákkal nagyon jól kijön, játékos, kíváncsi és tele van energiával.
Fekete bundája csodaszép, hatalmas fülei miatt pedig rohangálás közben néha tényleg olyan, mint egy apró denevér. De amint elfárad a játékban, máris odabújik egy kis simogatásért!
A tehenészet csak az első két hete volt az életének. Most viszont már eljött az idő, hogy megtalálja azt a családot, amely egész életében szeretni fogja, és ahol végre igazi otthonra lelhet!
Kizárólag benti tartásra, ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe.
A poszt 2026 júliusában készült.
Hivatkozási száma: 1020.
Érd: +36(70)365-80-96
(2026-07-23 22:03:34)

