Ma délután aztán teljesen véletlenül bukkantak rá egy vízaknában, a bejelentő és önkéntesünk eltorlaszolták a csővezeték két végét, a helyszínre siető gazdik hangjára pedig már előmerészkedett szegény pára, így óvatosan ki tudtuk emelni. Szerencsére Bogyónak a kimerültségen és ijedtségen kívül nem esett baja, már otthon, a meleg szobában piheni ki a megpróbáltatásokat.
Az eset több tanulsággal is szolgál: kedvencünk eltűnését az összes létező fórumon haladéktalanul jelezni kell, képpel, telefonszámmal, ahogy most is megtörtént – ezért tudtuk elérni a gazdákat. Ezeket a posztokat pedig osszuk meg, hogy a segítségkérés minél több emberhez eljusson!
A szenteste óta petárdázó, tűzijátékozó lakosokat továbbá arra kérjük, gondolják át: sokakat zavaró, lármás szórakozásuk pillanatnyi öröme ér-e annyit, mint a megriadó, fejvesztve menekülő ebek élete, épsége? E jószág most a körülmények szerencsés együttállásának is köszönhetően, csodával határos módon megmenekült, de számos társánál ez korántsem vehető biztosra!
SZORÍTSUK SZILVESZTERRE A HANGOSKODÁST!

(2022-12-28 12:35:37)