Kovalszki Péter (Kovalszki Pictures) szervezésében, az erre létrehozott Facebook csoport tagjainak segítségével nem kevesebb, mint 3 tonna állateledel, alom, jutalomfalat, tisztítószer jött össze az idén negyedik alkalommal lebonyolított gyűjtésen, melyből négy másik szervezet mellett alapítványunk is részesült. Nagyon szépen köszönjük, hogy gondoltak ránk! ()

ÚJABB ADOMÁNYOK AZ ÜNNEPEKRE!


A mosonmagyaróvári Diamant-Dent Dental Medical Institute kollektívája az idén alapítványunknak juttatta a céges karácsonyi ajándékozásra szánt pénzt, nem kevesebb, mint 325 000 Ft-ot rejtettek a díszes gömbök! Óriási segítség ez működésünkhöz, végtelenül hálásak vagyunk! ()

HATALMAS FELAJÁNLÁS A DIAMANT DENT CSAPATÁTÓL!


Emiatt a jól táplált, ápolt kandúr cicó miatt a felüljáró után lévő AS 24 benzinkútról kerestek meg minket, tanácstalanul szaladgált szegény a tankoló kamionok között. Mivel a kicsiket sem győzzük, felnőtt macskát általában nem szedünk össze, de őt nem hagyhattuk ott, hiszen valós veszélyben volt. Kb. 6-7 hónapos, ivaros srác, […]

FELÜLJÁRÓNÁL TALÁLT KANDÚR GAZDÁJÁT KERESSÜK!



Egyáltalán nem esünk túlzásba azzal a megállapítással, hogy pulikának arany élete lett. A rettegve kóborlástól rajtunk keresztül juthatott végül új családjába, ahol immár Tofuként élvezheti a mindennapokat olyan körülmények között, melyet minden eb kívánna magának: szerető gazdák, királyi kényelem, jófej kutyatársak. Örökbefogadói nemrég küldték vissza nekünk hámját és pórázát, a […]

AJÁNDÉKCSOMAG PULIKÁÉKTÓL!


Kissné dr. Tüske Erzsébet ajándékozott meg bennünket ezzel a két Tesco ajándékutalvánnyal az ünnepek alkalmából. Nagyon szépen köszönjük! ()

TESCO AJÁNDÉKUTALVÁNYOKAT KAPTUNK!


December 5. és 8. között ismét adventi adománygyűjtő akciót szervezett az Óvári Gazdász Szakkollégium és a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói önkormányzata, a felajánlott javakat pedig a PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért, valamint szervezetünk kapta. Hálásan köszönjük hogy gondoltak ránk, s az összegyűlt állateledelt, etetőtálakat! ()

EGYETEMI ADOMÁNYOK!



Sajnos mi sem tudjuk függetleníteni magunkat a kialakult üzemanyaghelyzettől, hiszen saját zsebből tankoljuk privát autóinkat akkor is, amikor a szabadidőnkben kóbor állatokat szedünk össze. Igyekszünk mindenhová odaérni, de lehetőségeink a megugró benzinárak miatt most tovább szűkültek. Ha Mosonmagyaróváron csavargó kutyával találkoztok, kérjük, hogy első körben a hivatalos utat járjátok végig, […]

KÖZLEMÉNY!


Dr. Eper Sára, az Osztrák Denevérmentő Egyesület önkéntese küldött nekünk karácsonyi ajándékcsomagot Ausztriából. Nagyon szépen köszönjük! ()

DENEVÉRES MEGLEPETÉS!


A Jánossomorjai Aranykapu Óvoda mindhárom tagintézményében két hétig tartó adománygyűjtést indított alapítványunk védencei javára, munkánk támogatására. Sok-sok eledel, alom, tisztítószer, jutalomfalat, takaró, törölköző gyűlt össze, melyeket a lelkes kicsik is segítettek kihordani autónkhoz. Szívből köszönjük Farkas Krisztinának a kezdeményezést, az óvodának a szervezést és helyet, minden közreműködő kolléga munkáját és […]

ÓVODAI AJÁNDÉKOK!



Mayer Richárd lepett meg bennünket kettő, összesen 24 000 Ft értékű Fressnapf ajándékkártyával. Köszönjük szépen! ()

AJÁNDÉKKÁRTYÁKAT KAPTUNK!


December 5-8-ig ismét adventi adománygyűjtő akciót szervez az Óvári Gazdász Szakkollégium és a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói önkormányzata, a felajánlott javakat pedig a PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért, valamint szervezetünk kapja majd. Védenceink nevében hálásan köszönjük a kezdeményezést és az összegyűlő ajándékokat! ()

JÓTÉKONYSÁGI ADOMÁNYGYŰJTÉS A PÉLDA EGYESÜLET ÉS ALAPÍTVÁNYUNK JAVÁRA!


Egy állatbarát rendőrjárőrtől érkezett a minap a hívás, miszerint két staffordshire/vizsla jellegű kutya (feltehetőleg anya és kölyke) fekszik összebújva a csontig hatoló hidegben a császárréti leágazásnál. Önkéntesünk a helyszínre indult, ahol aztán kitartóan várta a zimankóban, hogy másik segítőnk érkezésével biztonságba helyezhessék a csontsovány állatokat. A staffiban van chip, de […]

ÚJABB EBEK AZ ÚT SZÉLÉRŐL!



A tavalyi, szuperül sikerült akció (közel százezer felajánlott forint) után idén is fotósarkot alakított ki a Glázer-Kozma Galériaban (Jánossomorja, Szabadság utca 24.) Makk Dóri, ahol a saját készítésű dekorációk mellett alapítványunk adománygyűjtő doboza is ott lesz. Az installáció a december 23-ig megtekinthető karácsonyi kiállítás keretein belül kap helyet. A helyszínen […]

ISMÉT DÍSZES FOTÓSAROK NYÍLT VÉDENCEINK JAVÁRA!


Rendszeresen gondozásunkba kerülnek szörnyű állapotú cicák, Missy is közéjük tartozott. Csontsoványan, csapzottan, a szeme alatti tályog miatt bűzösen találták, megfürdették, majd ideiglenes befogadónk vette át őt, akinél azóta is folyamatosan kúrálva, ápolva van. Szerencsére jó a kedve, eszik, iszik, dorombol – de az odaadó segítség nélkül nem lett volna esélye. […]

AMIKOR A GONDOSKODÁS CSODÁKAT MŰVEL!


November 7-én este érkezett a bejelentés, miszerint körülbelül tíz tengerimalacot dobtak ki egy erdős részen Hegyeshalom és Bezenye között – a megdöbbentő cselekedet nem igényel különösebb kommentárt. Először a bejelentő próbálkozott befogásukkal, aztán mi is kimentünk a helyszínre körülnézni. Innentől napi 3-4 alkalommal jártunk oda, majd hamarosan a Magyar Tengerimalac-védő […]

A MALACKAMENTŐ AKCIÓ VÉGET ÉRT!