HOLLY MAMACICA GAZDISODNA!


Hollyt, aki még maga is szinte kölyök, talán ha 10 hónapos lehet, a mosonszolnoki SMR-től mentettük. Egy bokor alá kölykezett, a forgalmas út mellé. Egy cicabarát fiatalembernek nem kevés időt szánva rá sikerült a frissen ellett, megzavarodott mamát és kölykeit befognia és biztonságba helyezni a kis családot egy ismerősénél, Adélnál, aki azóta ideiglenes befogadóink táborát erősíti.
Holly befogásakor kezelésre szorult, de az első napokban anyatigrisként védve kölykeit nem engedte, hogy jótevője megközelítse. Szerencsére hamar rájött, hogy biztonságban van, az emberi érintés jó és már bízik az emberi jóságban.
Hála idise ápolásának, szeretetének, illetve az orvosi ellátásnak, mára már egészséges, kölykei 7 hetesek, eleven kis rosszcsontok. Pár hét múlva a kölykök elkerülnek, Holly pedig majd ivartalanítva, oltva, chipelve várja az álomgazdi jelentkezését.
Csak benti tartásra, családtagnak fogadható örökbe!
A poszt 2025 júliusában készült.
Hivatkozási száma: 946.
Érd: +36(70)365-80-96
(2025-07-16 21:25:17)

Fogadj örökbe!

(A hivatkozási szám automatikusan továbbításra kerül.)