Hónap szerinti archívum: augusztus 2025


Egy céghez szegődött mamacica (akit azóta már ivartalaníttattunk) kölykei, kb. 9 hetesek. Az egyik cirmi és a fekete kandúrfi, a másik cirmos nőstényke. A cégnél dolgozók etetik őket, és már szépen haladnak a kézhez szoktatással is. Szeretik a hasukat, az almot ügyesen használják. Mosonmagyaróváron találkozhattok velük. A poszt 2025 augusztusában […]

HÁROM KEDVES KISCICA KERESI AZ ÁLOMGAZDIT!


Egy kedves állatbarát udvarát lakta be a kóbor mamacica, akit etettek. Hamarosan kiderült, hogy nem egyedül van, hozta 4 kiscicáját is. A családnak kisgyerek, saját kutyus és cica mellett sajnos már nem jut annyi ideje rájuk, amennyit igényelnének. Viszont szeretnék, ha a kis jövevények szerető otthonba kerülnének! A kicsik 8-9 […]

CICAMAMA ÉS NÉGY KÖLYKE GAZDISODNA!




„Ezek a cicák egy olyan helyen élnek évek óta, ahol már nem laknak. Fehér színük miatt nagyon érzékenyek a napfényre, ami laphámrákot okozhat náluk. Olyan megbízható gazdit keresünk nekik, aki odafigyel erre, és tudja bent tartani a cicá(ka)t, vagy legalábbis úgy tartani, hogy biztonságban legyen(ek) akkor is, ha erős a […]

SÜRGŐS KÖZVETÍTETT SEGÍTSÉGKÉRÉS!





Ismerjétek meg ezt a 11 hetes testvérpárt, akik már alig várják, hogy szerető otthonra találjanak! Bagira, a kislány igazi kis energiabomba: játékos, hiperaktív és mindenre kíváncsi! Már szobatiszta, az almot szépen használja. Cicuka egy szelídebb kandúrka, aki kicsit lassabban nyílik meg, de már kezdi felfedezni a játék örömét. Korábban alultáplált […]

GAZDIT KERES KÉT KIS FEKETE CSODA!



A szőrmók hármas tagjai 8 hetesek, a sötétebb cirmos és az egyik világosabb nőstény, a hamvasszürke cirmos kandúr. Kézhez szokottak, a száraztápot is ügyesen ropogtatják. Ivartalanítási kötelezettséggel fogadhatók örökbe! Jánossomorján találkozhattok velük. A poszt 2025 júliusában készült. Hivatkozási számuk: KM13. Érd: +36(70)365-80-96 () Fogadj örökbe!

CIRMOS TRIÓ GAZDISODNA!




Ez a három, 10 hetes kis kópé keresi szerető családját. Lujza az egyszem kislány. Bátor kiscica, még az oltást is szó nélkül tűrte a többiekkel ellentétben. Barátságos idegenekkel is, imád játszani, azonnal a szívekbe lopja magát. Igazi cukiság. Az egyik fiúcska Sándor. Mindig igényli az ember közelségét, igazán gyerekcentrikus, bújós, […]

CUKI CICATRIÓ KÖLTÖZNE ÚJ OTTHONÁBA!


Otthont keres ez cirmos puhatalpú! Nőstény cica, valószínűleg nincs ivartalanítva. Jelenleg egy társasházban tartózkodik, ahol a lakók etetik. Eredeti gazdáját eddig hiába keresték. Még csak a fejét engedi simizni, de türelemmel és szeretettel ez hamar változhat! Nagy dumagép, más cicákkal jól kijön. Ha valaki úgy látja, hasonlít az elveszett cicájára, […]

SZÉPSÉGES CICALÁNY GAZDIT KERES!



Bajusz, ez a különleges mintázatú cicalány keresi szerető családját! Fiatal, 1 év körüli ivartalanított nőstény, kedves, hízelgős, kézhez szokott. A cégnél, ahol jelenleg van, sajnos nem maradhat tovább, ezért mielőbb befogadót keresünk neki! Mosonmagyaróváron találkozhattok vele. A poszt 2025 júliusában készült. Hivatkozási száma: KM11. Érd: +36(70)365-80-96 […]

BAJUSZ CICÓ GAZDISODNA!


Eperkét sérülten találták Levél településen. A megtalálók vállalták az elhelyezését a gyógyulás idejére, amit nagyon szépen köszönünk! Azóta már ivartalanítva is lett. Játékos, érdeklődő fiatal nőstény. Megtalálói sokat foglalkoznak vele, ennek köszönhetően a kezdetben vadóc, barátságtalan cicus mára sokat változott. Nehezen viseli a bezártságot, ezért olyan helyre szeretnénk gazdásítani, ahol […]

EPERKE GAZDIT KERES!