BUKSINAK SÜRGŐS SEGÍTSÉG KELL!


Buksi 5 éves német juhász kan. Elkeserítő története: először a családsegítőtől szóltak nekünk, majd a tulaj szomszédja kért segítséget, mert az eb láthatóan alultáplált, sérült az egyik lába és füle is duzzadt. A kutyának nincs chipje és nem kapta meg a kötelező oltásokat sem. A tulajdonos nem tart rá igényt, sőt karácsonyra el kell kerülnie onnan, mert a téli szünetben nála lesz a fia, aki fél Buksitól, mivel egyszer már odakapott neki, vélhetően a fajdalmai miatt.
Szerencsére a szomszéd nagyon segítőkész: leszerveztük és kiment házhoz az állatorvos, aki megállapította, hogy a kutyus csípője sérült, röntgenezni kell, a fülén hematóma van egy korábbi sérüléstől. További vizsgálatokra be kellett vinni a rendelőbe, amit úgy sikerült megoldani (mivel nem volt soha pórázon és kocsiban sem, emellett kissé bizalmatlan, fájdalomra morog, odakap), hogy ismételten kiment az orvos, bebódította és bevitte. A röntgen megmutatta, hogy a combcsont-fej kiugrott a helyéről, ez azonban műtéttel helyrehozható.
Január 9-től tudtunk helyet szerezni szegény párának, ahol a beavatkozás után felügyelet alatt, nyugodt körülmények között lábadozhatna, de nagy baj, hogy már addig sem maradhat jelenlegi otthonában. Ezért újra csodára van szükség, hogy valaki megszánja őt és befogadja erre a pár hétre (természetesen örökbefogadók jelentkezését is várjuk)!
Sajnos nem tudjuk, hogyan viselkedik más kutyákkal, macskával, kisgyerek mellé nem mehet és mivel sérült, ezért mindenképp tapasztalt befogadót igényel.
Ez a kutya eddigi élete során nem tapasztalhatta meg, milyen a gondoskodás, szeretet, figyelmet nem kapott. Jelen eset is azt mutatja, hogy egyesek mennyire meggondolatlanul vesznek magukhoz állatot, aki azután csak van az udvaron, mint egy kerti dísz. Mivel azonban érző lény, ezért éhezik, fázik, szükségletei, fájdalmai vannak…
Kérjük, segítsetek megoldást találni Buksi számára!
A +36(70)365-80-96 számon várjuk hívásotokat!
Hivatkozási száma: 876.

(2022-12-14 15:52:42)

Fogadj örökbe!

(A hivatkozási szám automatikusan továbbításra kerül.)